2019. június 9., vasárnap

Gyereknap – kirándulás – jókedv


Gyereknap – kirándulás – jókedv

 

Idén, rendhagyó módon gyereknap alkalmából minden csoport egy szuper kis kiránduláson vehetett részt, május 13-án. Mivel az időjárás kifogott rajtunk, a közös szabadtéri kirándulás helyett más opciót kellett kitalálnunk. Így olyan programok után néztünk, mely fedett helyen vannak, és kisebb csoportokra osztódtunk.
Az egészen kicsik – pillangósok –  egy közeli játszóházban töltötték a délelőttöt. A sokszínű, érdekes játékok lehetőséget biztosítottak az önfeledt közös játékra.
A halacska és maci csoport, közösen a Tropicariumba látogattak el, ahol együtt csodálhatták meg – elsősorban – a vízi élőlényeket, és találkozhattak testközelben például rájával, krokodillal, cápával. A legnagyobb élmény talán minden gyermek számára a legutóbbi volt. A körbenézés után, de még a hazaindulás előtt a Campona előtt egy közös játszóterezésre is jutott idő.
  A nagycsoportosok – süni, és katica – szintén együtt kirándultak. Nekik a Csodák palotája nyújtotta interaktív tudományos programok tették színessé a délelőttöt. Elsőként egy mese köré font tudományos bemutatót tekinthettek meg. A nagyokat leginkább a tükörszoba varázsolta el. Mindegyik terem színes, mozgásos élményt kínált a gyermekek számára, ahol saját maguk tapasztalhatták meg világunk sokszínűségét.
Önfeledten, jókedvűen töltöttük el ezt a napot, és sok-sok új, csodás élménnyel feltöltődve tértünk vissza az óvoda falai közé.
Azért május 31-én még egy kis Gyermeknapi meglepetés volt az oviban. Új udvari játékokat kaptunk. A Heim pékség pogácsával, édes apró süteménnyel ajándékozott meg minket. A XIXO cég 1-1 doboz üdítővel tette felejthetetlenné ezt a napot is.