2014. május 13., kedd

A KÖLTÉSZET NAPJA
Vendégünk volt: Novodomszky Éva

A Költészet Napját idén másodszor ünnepeltük meg óvodánkban.
A versek szeretetére nevelést már kisgyermekkorban el lehet kezdeni. Az első versikéket, mondókákat a kisgyermek a családban hallja szüleitől, nagyszüleitől. Ezeket a vidám, játékos, ritmusos versikéket hamar elsajátítják játék közben a gyerekek.
Óvodába lépéskor sincs ez másképp, hiszen az óvodában játékosan mondogatjuk a verseket.
"Helye és ideje van mindig ahányszor a nap folyamán lehetőség és igény van rá. A mese és a vers része az egész óvodai életet átfogó anyanyelvi nevelésnek. A vers: ősi formájában, énekelt, mozgással (tánccal) kísért szöveg. A gyerekek számára játék, amelyhez ritmikus mondóka tartozik. Mélyen összekapcsolódik a mozgásos és fantáziajátékokkal. Mondani és csinálni kell, kisgyermeknek csak így érdekes." (Zilahi Józsefné: Nevelés az óvodában verssel, mesével)
Rajtunk felnőtteken múlik, hogyan, milyen módon szerettetjük meg az irodalmat már kisgyermekkorban. Igényes irodalmi alkotások megválasztásával már az óvodában megalapozhatjuk az irodalom szeretetét.
Erre a napra már hetekkel előbb készülődtünk. A gyerekek az óvónénikkel kiválasztották kedvenc verseiket. Többszöri elmondás után mindenki rajzolt a versről, annak egy-egy részletéről, ami a legjobban tetszett. Minden csoport lelkesen dolgozott. Ezután befóliáztuk a csodaszép rajzokat, remekműveket és az óvónénik feldíszítették az udvari kerítéseket, ahol végignéztük az alkotásokat.

Április 11-én pénteken délelőtt mind az öt csoport összegyűlt a tornateremben. Nagy örömünkre Novodomszky Éva - aki a TV-nél műsorvezető, bemondónő - erre a délelőttre szabaddá tette magát, hogy a Költészet Napját a mi óvodánkban is színesebbé tegye meséjével. Egy részletet Kormos István: Vackor című verses meséjéből. Köszönjük szépen az élményteli, gyönyörű mesélést. A gyerek egy vidám tavaszi dallal , virággal és lelkesen tapsolva köszönték meg , majd Éva beült a gyerekek közé egy közös fényképre.A hagyományt jövőre is folytatjuk, de addig is figyelünk az igényes irodalmi anyag kiválasztására.