2016. január 16., szombat

Óvodai Támogatás
  Óvodánk Fenntartója Leányfalu Nagyközség Önkormányzata mindent megtesz, hogy biztosítsa az eszközöket a gyermekek neveléséhez. A mai gazdasági helyzetben ez nem könnyű feladat.
A szülők javaslatára, ősz végén megkerestük levélben a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft-t, s támogatásukat kértük gyermekágyak vásárlására. Először hiánypótlást kértek különböző iratok, adatok megadásával, s mint kiderült 2015. december 17-én támogatási kérelmünk pozitív elbírálásban részesült, melyről ez év januárjában kaptunk értesítést.
Ennek eredményeképpen 600.000,- Ft  forint, azaz – Hatszázezer – forint célzott támogatást kaptunk Óvodai kiságyak vásárlására. Az új épületünkben már korszerű műanyag, egymásba rakható („rakasolható”) műanyag színes fektetők vannak.  A régi épületben lévő gyermekágyak összecsukhatók könnyen felbillennek, kevésbé kényelmesek.
A mostani adománnyal lehetőségünk van, hogy a régi épületben lévő 3 gyermekcsoportba is új kiságyakat vásárolhassunk. A juttatás felhasználásáról, legkésőbb 2016. március 31-ig vagyunk kötelesek írásban elszámolni. Már megtörtént a kiságyak megrendelése, s rövidesen megérkeznek az új ágyak.
Ezúton is szeretnénk megköszönni a Szerencsejáték Nonprofit Kft-nek az anyagi támogatását, valamint a közreműködő szülők segítségét!
Nagyon örülünk, hogy gyermekeink egészséges fejlődéséhez az új ágyak vásárlásával is hozzájárulhatunk!
                                                                                          Leányfalu Tündérkert Óvoda

                                                                                               intézményvezetés

2016. január 6., szerda


Kedves  Szülők!

2016 január 11- én , hétfőn 17 órai kezdettel

SZÜLŐI  ÉRTEKEZLETET tartunk!

Szeretettel várunk minden szülőt gyermeke csoportjába!

Óvodapedagógusok