2015. március 31., kedd






Közeledik a húsvét… 
Katica csoport készítette
 Közeledik a húsvét, így óvodánkban az elmúlt napokban lázas készülődés folyt a csoportokban. 
Óvodai Pedagógiai Programunkban is nagy hangsúlyt kapnak az ünnepek és a hagyományok. Népi hagyományaink őrzése, felelevenítése, ápolása erősíti a gyermekekben magyarságtudatukat. Az ünnepre való felkészülés során mind az irodalmi, mind a zenei nevelésben, s az ábrázolásban is megjelent a húsvét témája. 
A csoportokban a gyermekek különböző technikákkal készítettek hímes tojásokat, színeztek, vágtak, ragasztottak papírnyuszikat, bárányokat, kiscsibéket, s voltak, akik fonalból, hungarocellből és egyéb anyagokból készítették el mindezeket. 
Az óvoda termei, folyosói vidám, tavaszi hangulatba öltöztek. 
Az idei évben is készültünk a tojásfa állítására, de sajnos a tervezett március 30-án, hétfőn délelőtt esett az eső, így elhalasztottuk 31-én, keddre, azaz a mai napra. Sajnos az idő ma sem kedvezett az udvari programunknak, így a tojásfát az óvoda tornatermében díszítettük fel. Minden kisgyermek elhelyezte rajta az általa készített húsvéti tojást. Együtt gyönyörködtünk a különböző technikákkal elkészített húsvéti díszekben, melyek a virágzó ágat díszes tojásfává varázsolták. Ezután tavaszi mondókákkal, énekekkel, játékkal, közös mesehallgatással folytatódott a délelőtt további része. (Képeket a galériában láthatnak)
Holnap, április 1-jén, szerdán valamennyi csoportban felelevenítik a locsolkodás néphagyományát, s a fiúk meglocsolják a „virágszálakat”, azaz a kislányokat. Vannak olyan csoportok, ahol nyuszisalátát készítenek zöldségekből, gyümölcsökből a gyermekek segítségével, melyet utána el is fogyasztanak. Természetesen a nyuszis dalok, mondókák, versek is megelevenednek, s ha az idő engedi, csokinyuszit is keresünk az udvaron.
Élményt nyújtó közös készülődést és kellemes húsvéti ünnepeket kíván a Tündérkert óvoda minden kis óvodása és dolgozója!

Süni csoport munkája
Leányfalu Tündérkert Óvoda gyermekeinek munkájával díszített tojásfa



2015. március 26., csütörtök

HIRDETMÉNY AZ ÓVODAI FELVÉTELEKRŐL

A nemzeti köznevelésről szóló 2011.évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 8.§ értelmében az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény.
A Nkt.49.§-a értelmében az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik.
Az óvodába a gyermek harmadik életévének betöltése után vehető fel. A szülő gyermeke óvodai felvételét, átvételét bármikor kérheti, a gyermekek felvétele folyamatos.
A gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, átvenni, amelynek körzetében lakik, vagy ahol szülője dolgozik. 
Az óvoda felvételi körzete Leányfalu Nagyközség közigazgatási területe, üres férőhelyek függvényében a Szentendre Járási terület (Pócsmegyer, Szigetmonostor, Tahitótfalu).
 Az óvoda köteles felvenni, átvenni azt a gyermeket, aki életvitelszerűen az óvoda körzetében lakik.
Életvitelszerű ott lakásnak minősül, ha a gyermek a kötelező felvételt biztosító óvoda körzetében található ingatlant otthonául használja és az ilyen ingatlan a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásában a gyermek lakóhelyeként vagy tartózkodási helyeként az óvodai beiratkozás első határnapját megelőző három hónapnál régebb óta szerepel. Amennyiben ez nem teljesül, vagy azok ellenére bármely körülmény alapján arra lehet következtetni, hogy a gyermek a nyilvántartásban szereplő lakhelyén vagy tartózkodási helyén nem életvitelszerűen lakik, úgy az óvodavezető, illetve a (2) bekezdés szerinti esetben az óvodavezető vagy a fenntartó által szervezett bizottság jogosult felszólítani az óvodába jelentkező gyermek szülőjét, hogy az életvitelszerű körzetben lakás tényét akként igazolja, hogy a felszólítás kézhez vételétől számított 15 napon belül bemutatja a területileg illetékes védőnőtől származó, a védőnői ellátás igénybevételét igazoló nyilatkozatot. (Nkt.49.§. (3a) bekezdése)
A közoktatásról szóló 1993.évi LXXIX. törvény 24.§ (3) bekezdése szerint a gyermek abban az évben, amelyben az ötödik életévét betölti a nevelési év kezdő napjától napi négy órát köteles óvodai nevelésben részt venni.
Mit kell tudni az óvodai felvételekről?
A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012.(VIII.31.) EMMI rendelet 20. § (2) bekezdése alapján a szülő az óvodai nevelésben történő részvételre jogszabály alapján kötelezett gyermekét köteles beíratni az önkormányzat által közzétett hirdetményben meghatározott időpontban.
A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek szülője, amennyiben gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles arról a beiratkozás idejének utolsó határnapját követő tizenöt napon belül írásban értesíteni a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt.
A sajátos nevelési igényű gyermek állapotára való tekintettel különleges pedagógiai, gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai ellátásra jogosult. Hogy mely nevelési-oktatási intézmény(ek) a legmegfelelőbb(ek) az SNI-s gyermek számára, azt az országos, ill. területileg illetékes szakértői és rehabilitációs bizottság határozza meg. A szülőnek e szakvéleményt figyelembe véve kell óvodát választania. Szükség esetén a területileg illetékes jegyzőnek jogában áll a szülőt a fent említett szakértői vizsgálatra kötelezni, valamint arra, hogy a kijelölt intézménybe írassa be gyermekét. (Fenti esetben a szóban forgó intézmény számít kijelölt óvodának, amely kizárólag helyhiány miatt utasíthatja el a felvételi kérelmet.)

A jelentkezés időpontja:
2015. április 27. (hétfő) 7- 17 óráig.

Az új gyermekek fogadása a tanév – nevelési év első napjától folyamatosan történik. Az óvodába gyermeket a nevelési év megkezdését követően is fel lehet venni.
A felvételről, átvételről az óvoda vezetője dönt. Ha a jelentkezők száma meghaladja a felvehető gyermekek számát, az óvodavezető, az óvoda fenntartója bizottságot szervez, amely javaslatot tesz a felvételre. (Nkt.49.§ (2) bekezdés)
Az óvoda vezetője az óvodai felvételi, átvételi kérelemnek helyt adó döntését írásban, a kérelem elutasítására vonatkozó döntését határozati formában közli a szülővel. (20/2012.(VIII.31.) EMMI rendelet 20.§. (4) bekezdése.)
Az óvodai felvételről hozott döntést írásba kell foglalni 2015. május 27-ig.
Az elutasított óvodai felvétellel kapcsolatos határozatok közlésétől számított 15 napon belül – 2015. június 11-ig – a szülő eljárást megindító kérelmet nyújthat be az óvodavezetőnél. Az óvodavezető az eljárást megindító kérelmet 8 napon belül – elbírálás céljából – önkormányzati óvoda esetében a fenntartó önkormányzat jegyzőjéhez küldi meg.
Az első óvodai foglalkozási nap a 2015/2016 nevelési év első napja, mely 2015. szeptember 01. kedd, ekkor történik az eddig bölcsődében elhelyezett gyermekek átvétele, új gyermekek fogadása.
Kérjük, hogy a tavalyi évben előjegyzésbe vett gyermekek szülei erősítsék meg beiratkozási szándékukat.
Egyben kérjük azokat a szülőket is, akik év közben iratkoznának be, mert gyermekük akkor tölti be 3. életévét, jelezzék felvételi kérelmüket, hogy a gyermekeket előjegyzésbe vegyük.
Az óvodai beiratkozáskor be kell mutatni a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványt, továbbá a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványát.
Kérjük elhozni a születési anyakönyvi kivonatot, a TAJ kártyát.