2019. február 11., hétfő

Egészséghét óvodánkban


Egészség hetünk volt…




Óvodánkban immár hagyománynak számít az egészséghét megtartása, melyet február 4-8 között tartottunk. Nevelési programunkban is kiemelt szerepet kap ez a terület. Az óvodai egészséghét keretében a hét minden napján mozgásos, s az egészség megőrzéséhez szükséges programokon vehettek részt a gyerekek. Az óvodás gyerekeket játékos formában ismertettük meg a helyes életmóddal. Ezek a programok olyan tevékenységeket foglaltak magukba, melyek elősegítik a gyerekek egészséges életvitelre való igényét. A gyerekek érdeklődését és életkori sajátosságait figyelembe véve olyan foglalkozásokon vehettek részt, melyekben élményszerű, konkrét tapasztalatokat szerezhettek az egészséges táplálkozás, tisztálkodás, mozgás témakörében.
A téma sokoldalú megvalósítását meglepetés vendégek is segítették, akik nagy örömmel és szeretettel kapcsolódtak be ebbe a projektbe. Bonifert Editke, védőnéni a játékos diavetítés és beszélgetés közben, sok új ismerettel gazdagította a gyerekeket, mint pl. szűrővizsgálat és orvosi vizsgálat közötti különbség és jótanácsok, hogy mivel lehetünk egészségesek.
A fogorvos néni asszisztensei, Éva néni és Szandra néni bemutatta a fogmosás helyes technikáját egy óriás fogkefével, egy vidám varrott textil fogon. A gyerekek kezükbe vehettek néhány fogorvosi műszert, ezzel is elősegítve a fogorvostól való félelem feloldását.
 A csoportokban egészséges ételek készültek a müzlitől a gyümölcssalátán át (a különleges egzotikus gyümölcsök, magvak, zöldségek biztosításáért ezúton is köszönetet mondunk a Szülőknek).
Dalaink, verseink, meséink is az egészségmegőrzés témájához kapcsolódtak ezen a héten. Az újfajta ismeretek, a téma sokféle megközelítése kiemelkedő érdeklődést eredményezett a gyerekek körében, s igazán érzékenyen érintette őket „dr. Harkály különleges esete” című mese, mely játékos formában mutatja be a dohányzás káros hatásait.
A gyerekek élményeiről a faliújságokon elhelyezett gyermekmunkák is tanúskodnak, így a csoportok előtti vitaminemberkék, színezők, zöldség- és gyümölcsfigurák, stb.
A hetet Móni néni  (Czalbert Mónika) vidám tornája zárta le! 




KÖSZÖNJÜK MINDENKINEK A SEGÍTŐ RÉSZVÉTELÉT, TÁMOGATÁSÁT!!!!
Az egészséghét ugyan befejeződött, de az óvodai mindennapok során továbbra is arra törekszünk, hogy nevelőmunkánk eredményeképpen, egészségtudatos felnőttekké váljanak majd a mi kis óvodásaink. Ehhez, mi az óvodában a megfelelő napirend biztosításával, a pihenés, az egészséges táplálkozás, a mozgás, a friss levegőn való tartózkodás, a szájápolás, a tisztálkodási szokások folyamatos gyakorlásával és a megfelelő ismeretek nyújtásának egységével próbálunk megfelelő alapokat biztosítani. 


Az óvoda nevelőtestülete