2015. november 30., hétfő

Óvodánk első fél évének programjai

  Az idei év szokatlanul kellemes, meleg idővel telt el. Kihasználva ezt, a gyerekekkel sok időt töltöttünk az udvaron, a szabad levegőn. A kiscsoportosok hamar megszokták az óvodát, most már mindannyian vidáman jönnek naponta. A középső és nagycsoportosok már az óvodán kívül is kirándultak, sétáltak a környéken, illetve autóbusszal is utaztak.
A mindennapok során igyekeztünk változatos programokat biztosítani a gyerekeknek, hogy minél több élménnyel, tapasztalattal gazdagodjanak. Októberben megtartottuk a tökfesztivál hetét. Minden csoportban töklámpást készítettek a gyerekek az óvónénik segítségével, s minden csoportban készült sült tök. Az ügyesebbek még süteményt is sütöttek.
Ezután tartottunk rendőr és mentős napot. A gyerekek beszállhattak a rendőrautóba, mentőautóba, s megismerkedhettek ezek műszereivel.
Az iskolai őszi szünet ideje alatt, az óvodások létszáma lecsökkent, így az összevont csoport az új épületben működött. A halacska csoportos szülők, a szünet ideje alatt kifestették a gyerekek csoportszobáját és az öltözőszekrényeket. A régi épület mindkét fürdőszobájában ki lettek cserélve a csapok,továbbá a pillangó csoport kapott egy új, nagy méretű szőnyeget.Ezek finanszírozását 1-1 szülő biztosította. A gyerekek nevében is nagyon köszönjük mindenki támogató segítségét!!            
November 11-én, a hagyományoknak megfelelően lámpás felvonulást tartottunk a családokkal. A katica csoportosok eljátszották Szent Márton történetét, s az este vidám tábortűzzel, beszélgetéssel, udvari játékkal zárult.
Most már megkezdődik az adventi időszak. A csoportszobák, folyosók, dekorációja is ennek tükrében alakul át. Készülünk a Mikulás fogadására, s a karácsonyi ünnepélyre. A katica csoportosok betlehemes játéka mellett, minden csoport énekekkel, versekkel készül az ünnepre. Természetesen a havonkénti bábjátékok is tovább színesítik mindennapjainkat.
Mindenkinek szeretetteljes adventi várakozást kívánunk!

                                                                                                                                        

                                                                                                                           Margit Zoltánné