2014. március 2., vasárnap

Farsangi bál az óvodában…
 Az idei tél kicsit barátságosabb volt, mint az előzőek, azért úgy gondolom, nem bánjuk már, ha véget ér. Nem volt túl hideg, a gyerekek nagy bánatára szinte hó sem esett, azért bús komorságával, szürkeségével a korai besötétedéssel ködös, esős napjaival már éppen eleget „vendégeskedett” ahhoz, hogy megérkezzen a tavasz. 
Mi az óvodában már nagyon vártuk, s február eleje óta már a farsangi bált tervezgettük. Az óvodai ünnepek között a gyerekek számára ez a legkedveltebb esemény, hiszen ilyenkor mindenki álma teljesül, s azzá válhat aki, ami szeretne lenni. 
Február 21-én, pénteken délelőtt az óvoda mind az 5 csoportjában vidám jelmezes farsangi bált tartottunk a szülők részvételével. Valamennyi kisgyermek jelmezt öltött magára. A jelmezek színesek, kreatívak, vidámak voltak. Volt, aki kölcsönözte valahonnan, s volt, akinek otthon készítették el a szülei a jelmezét. 
A kislányok körében még mindig a gyönyörű ruhák (királylányos, hercegnős, tündéres) voltak a legkedveltebbek, a fiúk pedig harcosok, nindzsák, katonák voltak többségében. Azért nem maradtak el a piroskák, mikiegerek, nyuszikák és egyéb állatos jelmezek sem. 
A csoportok és a folyosók díszítését a gyerekek és az óvónénik közösen készítették, így igazán színes farsangi, karneváli hangulat fogadta a vendégeket. A kiscsoportosok a maci csoportban rövid kis énekekkel, dalokkal köszöntették a vendégeket, majd mindenki bemutatta a jelmezét. Ezután a finomságokat fogyasztották el és az anyukákkal, apukákkal közösen játszottak. 
A katica csoportban (középső) a szülők meglepetéssel, „ A gomba alatt ” című mese eljátszásával lepték meg a gyerekeket, s ezután kezdődött a dínom-dánom. 
A süni csoportban (középső) a jelmezek felvonulása után táncházban mulatták az időt a szülők és a gyerekek. 
A virág csoportban (nagycsoport) a szülőkkel együtt játszott versenyjátékok tették még izgalmasabbá a vidám délelőttöt. 
A pillangó csoportban (nagycsoport) a gyerekek versbe szedett rigmusokkal mutatták be egymás jelmezét. A hangulat mindenhol nagyon jó volt, szinte elrepült az idő ezen a délelőttön. 
Köszönjük minden szülőnek, az óvodaszék tagjainak, hogy ezen a délelőttön is velünk voltak, segítették munkánkat és hozzájárultak a jó hangulathoz! 
Azért, hogy biztosan megjöjjön a tavasz március 4-én, kedden (húshagyó kedd) felelevenítve a népi hagyományt az óvoda udvarán elégetjük a kiszebábot, s mondókákkal, versekkel, tavaszi énekekkel hívogatjuk a tavaszt. Jer, jer kikelet… Reméljük ez most már így is lesz!