2021. március 11., csütörtök

 

ÚJ ESZTENDŐ KÖSZÖNTÉSE;

EGÉSZSÉGHÉT

                     Az újév küszöbén szokásos gazdag programmal folytatódott óvodánk élete:

                                      az új esztendőt köszöntőkkel, népi hagyományokkal kezdtük:

„Adjon Isten füvet, fát, tele pincét, kamarát, sok örömet a házban, boldogságot hazánkban, ebben  az új évben!”

Január, egy új év kezdete jó alkalmat szolgál az idő múlásának megfigyelésére: naptárat, évszaktáblát készítünk ilyentájt közösen gyermekeinkkel, ismerkedünk a hét napjaival, és a napszakokkal is.

Immár hagyomány óvodánkban, hogy januárban Egészséghetet szervezünk: orvosos játék keretében ismerkedünk testrészeinkkel, azok tisztán tartásával, betegségek megelőzésével, és a fogápolás jelentőségével. (normál keretek között fogorvost és mentőst hívunk vendégségbe, akik ismertetik ezeket az óvodásokkal.) Gyümölcssalátát készítünk közösen, amit örömmel el is fogyasztanak a gyerekek, ráirányítva figyelmüket az egészséges táplálkozásra,majd OVI OLIMPIA zárja a hetet: öt helyszínen változatos sportvetélkedőt szervezünk a szabadban, kiemelve a mozgás jelentőségét az egészségünk megőrzésében!  

Az olimpiát sikeresen teljesítők érmet kaptak, jutalomként (Természetesen mindenki!  ).