2019. március 24., vasárnap

Betekintő


Kiszéztünk


Kiszéztünk...

Az elmúlt tél bár időjárásilag nem volt túl keménynek mondható, azért rövid nappalaival, zord sötétségével, csúszós jeges napjaival, a sok betegséggel azért mégis „kiérdemelte”, hogy a gyerekekkel a farsangi bálon elbúcsúztassuk. A farsangi bál utáni következő napokban havas esővel a tél megmutatta, hogy mégis velünk maradt még. Óvodánk hagyományaihoz alkalmazkodva azért még időközben készültünk a „kiszézésre”, mely szintén a gyerekek egyik kedvenc programja. Március 1.-jén, pénteken délelőtt, óvodásainkkal a Duna-partra mentünk sétálni, ahol a Dunába dobással elbúcsúztattuk a telet jelképező kiszebábot, melyet a Süni csoportosok készítettek el (ők voltak ennek a programnak a felelősei, s zöldségből, gyümölcsből készült a kiszebáb, hogy ne szennyezzük vele a Dunát). A gyerekek a mindennapok során beszélgettek a kiszézés szokásáról, s több kiszéző verset, éneket, mondókát, népi rigmusokat is tanultak a télkergetésre. A népi mondás szerint a kiszebáb a tél mellett elviszi a rontást, a betegséget, a hideget, a sötétséget, s így megérkezhet a tavasz. Március második hetében az időjárás is kegyes volt hozzánk, s szinte teljes létszámban megérkeztek a gyerekek a csoportokba, így a nagy udvaron a homokozóban megtartottuk a hagyományos, papírból készült kiszebábunk elégetését. A kis papír szalagokból készült kiszebáb hamar elégett, s a gyerekekkel vidám körtáncot járva tavaszi énekekkel, mondókákkal végleg elkergettük a telet. „Jöjj ki napocska!” énekkel hívogattuk a jóidőt, s utána kiabáltuk „Jöjjön a tavasz, menjen a tél!”. A rendező Süni csoportosok saját maguk írta verssel is kedveskedtek társaiknak. Most már tényleg így legyen, jöhet a jóidő!

Az óvoda nevelőtestülete