2019. április 4., csütörtök

Március 15.-e megünneplése óvodánkban


Március 15.-e megünneplése óvodánkban

Óvodánkban fontosnak tartjuk a gyerekek nemzeti identitástudatának erősítését. Ehhez hozzájárultunk a szabadságharc és forradalom méltó megünneplésével. A gyerekek életkori sajátosságaihoz alkalmazkodva a játékon keresztül próbáltuk közelebb hozni számukra ezt a még nehezen érthető történelmi eseményt. Beszélgettünk Petőfi Sándorról, Kossuth Lajosról és Gábor Áronról is. Kreatív alkotásokkal a gyerekekkel közösen elkészítettük az ünnephez tartozó jelképeket pl. kokárda, párta, zászló, huszár, stb. Könyvek lapozgatásával megnézhették a várakat, huszárokat, akkori öltözékeket, kardokat, s Kossuth nótákat is hallgathattak. Lehetőség volt színezésre is. Az ünnepre az óvoda termei és folyosója, a dolgozók és a gyerekek is ünneplőbe öltöztek. Minden csoport erre az alkalomra ünnepi verset és éneket is tanult, melyet a tornateremben tartott közös ünnepélyen el is mondtak egymásnak. A program felelősei a maci csoportosok voltak, akik külön kis műsorral készültek erre a napra. Judit óvó néni szabadságharcról szóló dalt énekelt a gyerekeknek. A közös ünneplés végén a gyerekekkel ellátogattunk a hősök emlékművéhez, ahol versekkel és énekekkel tisztelegtünk a hősöknek és a gyerekek által elkészített zászlókat helyeztünk el.

Margit Zoltánné

A víz világnapja ovisainkkal


A víz világnapja ovisainkkal

Óvodánkban nagy hangsúlyt fektetünk a környezettudatos életmód kialakítására. Ennek részeként az idén is kiemelten fontosnak tartottuk a víz világnapjának megtartását, mely március 22.-én volt. Gyakorlatilag az egész hét ennek a jegyében telt el. Meséink, énekeink, verseink valamint az ábrázolás, vizuális technikák is e témakörben születtek. A csoportok rajzoltak, festettek, barkácsoltak halat, akváriumot, hajtogattak hajókat, építettek a szőnyegen „tengereket”, melyen legóból készített „hajók” közlekedtek, s kedvenc mágneses játékukkal halakat is fogtak. Úgy gondoljuk, hogy már óvodáskorban meg kell tanítani a gyermekeknek a víz fontosságát, értékét, melyet életkori sajátosságaihoz alkalmazkodva játékba ágyazva valósítottunk meg. Erről a csoportszobákban és a folyosókon elhelyezett gyermekmunkák adnak hű képet. Azért a játékok mellett a földgömbön is megfigyeltük melyek a vizes részek, természetesen szóba került a Duna és egyéb folyók és tavak, s hazánkat, ezen belül Leányfalut is megkerestük. Megtanultuk, hogy az óvodában és otthon is figyelni kell a vízzel való takarékoskodási szokásokra, s milyen nagy kincs az, hogy a mi országunkban bátran fogyaszthatunk a csapvízből, mely jóval egészségesebb, mint a cukros üdítők. A civilizációs ártalmak, a környezetszennyezés, a globális felmelegedés miatt egyre fogy a Föld fogyasztható vízkészlete. Mi evvel a héttel úgy gondoljuk, hogy hozzájárultunk Földünk, ezen belül Magyarország és Leányfalu értékeinek védelméhez, megóvásához.

Margit Zoltánné