2019. március 24., vasárnap
Kiszéztünk
Kiszéztünk...
Az elmúlt tél bár időjárásilag nem volt túl keménynek
mondható, azért rövid nappalaival, zord sötétségével, csúszós jeges napjaival,
a sok betegséggel azért mégis „kiérdemelte”, hogy a gyerekekkel a farsangi
bálon elbúcsúztassuk. A farsangi bál utáni következő napokban havas esővel a
tél megmutatta, hogy mégis velünk maradt még. Óvodánk hagyományaihoz
alkalmazkodva azért még időközben készültünk a „kiszézésre”, mely szintén a
gyerekek egyik kedvenc programja. Március 1.-jén, pénteken délelőtt,
óvodásainkkal a Duna-partra mentünk sétálni, ahol a Dunába dobással
elbúcsúztattuk a telet jelképező kiszebábot, melyet a Süni csoportosok
készítettek el (ők voltak ennek a programnak a felelősei, s zöldségből,
gyümölcsből készült a kiszebáb, hogy ne szennyezzük vele a Dunát). A gyerekek a
mindennapok során beszélgettek a kiszézés szokásáról, s több kiszéző verset,
éneket, mondókát, népi rigmusokat is tanultak a télkergetésre. A népi mondás
szerint a kiszebáb a tél mellett elviszi a rontást, a betegséget, a hideget, a
sötétséget, s így megérkezhet a tavasz. Március második hetében az időjárás is
kegyes volt hozzánk, s szinte teljes létszámban megérkeztek a gyerekek a
csoportokba, így a nagy udvaron a homokozóban megtartottuk a hagyományos,
papírból készült kiszebábunk elégetését. A kis papír szalagokból készült
kiszebáb hamar elégett, s a gyerekekkel vidám körtáncot járva tavaszi
énekekkel, mondókákkal végleg elkergettük a telet. „Jöjj ki napocska!” énekkel
hívogattuk a jóidőt, s utána kiabáltuk „Jöjjön a tavasz, menjen a tél!”. A
rendező Süni csoportosok saját maguk írta verssel is kedveskedtek társaiknak.
Most már tényleg így legyen, jöhet a jóidő!
Az óvoda nevelőtestülete
2019. március 6., szerda
2019. február 24., vasárnap
Farsangoltunk
Farsangoltunk…
A magyar nép farsangi szokásai, hagyományai komoly alapokon
nyugszanak. Az évek, évtizedek során ezek a szokások jelentős változásokon
mentek keresztül. Óvodánk nevelési programjában kiemelten fontosnak tartjuk a
hagyományok, szokások ápolását. Fontos feladatnak tekintjük, hogy felhívjuk
óvodás gyermekeink figyelmét hazánk hagyományainak értékeire, a magyar
kultúránk gazdagságára, kialakítsuk bennük a tudatos hagyományápolásra való
hajlamot. A farsangot megelőző hetekben már sokat beszélgettünk a gyerekekkel a
régi fából készült igazán ijesztő „maskarákról”, álarcokról, melyek a tél, a
betegség, a rossz elkergetését jelentették már sok-sok évtizedekkel ezelőtt is.
A mindennapok során a gyerekek maguk is készíthettek papírból álarcot, díszeket
a folyosóra és a terembe is, ezzel is készülve az óvodai farsangi bálra. A
gyerekek vidám farsangi énekeket, verseket tanultak, melynek részei voltak a fiú-
és lánycsúfoló mondókák is. A fentiekből is kitűnik, hogy a népi hagyományra
építve tartottuk meg ezt a jeles napot is gyermekeinkkel. A gyerekek a
legkülönbözőbb jelmezekbe bújva érkeztek ezen a napon az óvodába. Voltak,
akiknek saját készítésű volt a jelmeze, de voltak, akik kölcsönzőből szerezték
be a kellékeket. Hercegnők, szuperhősök, kalózok, űrmanók hada mulatozott ezen
a délelőttön. A jókedvhez az óvoda felnőtt dolgozói is csatlakoztak, hiszen ők
is valamennyien jelmezt öltöttek.
A vidám zenék, a szülők által biztosított
finomságok és üdítők is hozzájárultak a jó hangulathoz, melyet ezúttal is
köszönünk. A hangulatot a különböző tréfás versenyjátékok is fokozták. A
gyermekcsoportok egymást is meglátogatták, hogy bemutathassák jelmezeiket
egymásnak, így közösen is mulatozhattak. Ebédig tartott a móka, a tánc, a kacagás, a
mulatság. Úgy érezzük méltán búcsúztunk a téltől, jöhet a jó idő, amit már
nagyon várunk!
Az óvoda nevelőtestülete
2019. február 11., hétfő
Egészséghét óvodánkban
Egészség hetünk volt…
Óvodánkban immár hagyománynak számít az egészséghét megtartása, melyet
február 4-8 között tartottunk. Nevelési programunkban is kiemelt szerepet kap
ez a terület. Az óvodai egészséghét keretében a hét minden napján mozgásos, s
az egészség megőrzéséhez szükséges programokon vehettek részt a gyerekek. Az
óvodás gyerekeket játékos formában ismertettük meg a helyes életmóddal. Ezek a
programok olyan tevékenységeket foglaltak magukba, melyek elősegítik a gyerekek
egészséges életvitelre való igényét. A gyerekek érdeklődését és életkori
sajátosságait figyelembe véve olyan foglalkozásokon vehettek részt, melyekben
élményszerű, konkrét tapasztalatokat szerezhettek az egészséges táplálkozás,
tisztálkodás, mozgás témakörében.
A téma sokoldalú megvalósítását meglepetés vendégek is segítették,
akik nagy örömmel és szeretettel kapcsolódtak be ebbe a projektbe. Bonifert
Editke, védőnéni a játékos diavetítés és beszélgetés közben, sok új ismerettel
gazdagította a gyerekeket, mint pl. szűrővizsgálat és orvosi vizsgálat közötti
különbség és jótanácsok, hogy mivel lehetünk egészségesek.
A fogorvos néni asszisztensei, Éva néni és Szandra néni bemutatta a
fogmosás helyes technikáját egy óriás fogkefével, egy vidám varrott textil
fogon. A gyerekek kezükbe vehettek néhány fogorvosi műszert, ezzel is
elősegítve a fogorvostól való félelem feloldását.
A csoportokban egészséges
ételek készültek a müzlitől a gyümölcssalátán át (a különleges egzotikus
gyümölcsök, magvak, zöldségek biztosításáért ezúton is köszönetet mondunk a Szülőknek).
Dalaink, verseink, meséink is az egészségmegőrzés témájához kapcsolódtak ezen a
héten. Az újfajta ismeretek, a téma sokféle megközelítése kiemelkedő
érdeklődést eredményezett a gyerekek körében, s igazán érzékenyen érintette
őket „dr. Harkály különleges esete” című mese, mely játékos formában mutatja be
a dohányzás káros hatásait.
A gyerekek élményeiről a faliújságokon elhelyezett gyermekmunkák is
tanúskodnak, így a csoportok előtti vitaminemberkék, színezők, zöldség- és gyümölcsfigurák,
stb.
A hetet Móni néni (Czalbert
Mónika) vidám tornája zárta le!
KÖSZÖNJÜK MINDENKINEK A SEGÍTŐ RÉSZVÉTELÉT, TÁMOGATÁSÁT!!!!
Az egészséghét ugyan befejeződött, de az óvodai mindennapok során
továbbra is arra törekszünk, hogy nevelőmunkánk eredményeképpen,
egészségtudatos felnőttekké váljanak majd a mi kis óvodásaink. Ehhez, mi az
óvodában a megfelelő napirend biztosításával, a pihenés, az egészséges
táplálkozás, a mozgás, a friss levegőn való tartózkodás, a szájápolás, a
tisztálkodási szokások folyamatos gyakorlásával és a megfelelő ismeretek
nyújtásának egységével próbálunk megfelelő alapokat biztosítani.
Az óvoda
nevelőtestülete
Maci hét az óvodában
Maci hét az óvodában

Január 28-február 1.-ig
maci hetet tartottunk az óvodában. Ilyenkor a gyermekek nyelvén magyarázzuk el
a medvéhez fűződő népi időjóslást, s minden napra jutott valamilyen
tevékenység. Az óvó nénik valamennyi tevékenységbe belecsempészték a medvéket. A
gyermekek behozhatták kedvenc, macis plüss figurájukat. A bátrabbak a hét folyamán haza sem vitték kis
kedvenceiket, hanem a csoportszobában kialakított „medvebarlangban” hagyták ott
aludni. Szívesen fogadtuk a szülőktől a medvével kapcsolatos könyveket, ezeket
lapozgatva a gyerekek megismerkedhettek az állatok életével. Természetesen a
gyerekek kedvenc meséi, dalai, dalosjátékai, rajzolás, színezés, festés,
bábozás, barkácsolás, zenehallgatás is színesítette ezt a hetet.
Izgatottan vártuk,
hogy a népi hagyományoknak megfelelően mi történik február 2.-án a medvékkel.
Az aznapi borús idő jövendölése szerint, most már vége a télnek és hamarosan
jön a tavasz. Gyerekeinkkel ezt megerősítve vidáman keltegettük a medvéket a
„Bújj bújj medve, gyere ki a gyepre” énekünkkel.
A hét zárásaként,
Schirilla György a gyerekek által jól ismert Gyuri bácsi, vidám „macitornával”
tette emlékezetessé a maci projekt zárását. Most már tényleg jöhet a tavasz!
Az óvoda nevelőtestülete
Margit
Zoltánné
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)




