2015. november 30., hétfő

Óvodánk első fél évének programjai

  Az idei év szokatlanul kellemes, meleg idővel telt el. Kihasználva ezt, a gyerekekkel sok időt töltöttünk az udvaron, a szabad levegőn. A kiscsoportosok hamar megszokták az óvodát, most már mindannyian vidáman jönnek naponta. A középső és nagycsoportosok már az óvodán kívül is kirándultak, sétáltak a környéken, illetve autóbusszal is utaztak.
A mindennapok során igyekeztünk változatos programokat biztosítani a gyerekeknek, hogy minél több élménnyel, tapasztalattal gazdagodjanak. Októberben megtartottuk a tökfesztivál hetét. Minden csoportban töklámpást készítettek a gyerekek az óvónénik segítségével, s minden csoportban készült sült tök. Az ügyesebbek még süteményt is sütöttek.
Ezután tartottunk rendőr és mentős napot. A gyerekek beszállhattak a rendőrautóba, mentőautóba, s megismerkedhettek ezek műszereivel.
Az iskolai őszi szünet ideje alatt, az óvodások létszáma lecsökkent, így az összevont csoport az új épületben működött. A halacska csoportos szülők, a szünet ideje alatt kifestették a gyerekek csoportszobáját és az öltözőszekrényeket. A régi épület mindkét fürdőszobájában ki lettek cserélve a csapok,továbbá a pillangó csoport kapott egy új, nagy méretű szőnyeget.Ezek finanszírozását 1-1 szülő biztosította. A gyerekek nevében is nagyon köszönjük mindenki támogató segítségét!!            
November 11-én, a hagyományoknak megfelelően lámpás felvonulást tartottunk a családokkal. A katica csoportosok eljátszották Szent Márton történetét, s az este vidám tábortűzzel, beszélgetéssel, udvari játékkal zárult.
Most már megkezdődik az adventi időszak. A csoportszobák, folyosók, dekorációja is ennek tükrében alakul át. Készülünk a Mikulás fogadására, s a karácsonyi ünnepélyre. A katica csoportosok betlehemes játéka mellett, minden csoport énekekkel, versekkel készül az ünnepre. Természetesen a havonkénti bábjátékok is tovább színesítik mindennapjainkat.
Mindenkinek szeretetteljes adventi várakozást kívánunk!

                                                                                                                                        

                                                                                                                           Margit Zoltánné

2015. november 29., vasárnap

DECEMBERI HÍREK



                                         
                


                                                DECEMBERI PROGRAMJAINK


December   4.-A Mikulás meglátogatja a gyermekeket az óvodában.
December   7.-Meggyújtjuk a második adventi gyertyánkat.
December 11.-Adventi vásár az iskola udvarán(óvodásoknak is!)
December 12.-Munkanap
December 14.-A harmadik adventi gyertya meggyújtása.
                        A hóember ajándéka-Nyári Bernadett bábelőadása 
December 16.-A negyedik adventi gyertya meggyújtása.
                        Karácsonyi ünnepség az öt csoport gyermekeinek részvételével.

                                           December 21.-január 3.-T É L I  S Z Ü N E T  




Készülődés az ünnepekre

                                                          Ünnepi készülődés óvodánkban

Örömteli várakozással készülünk a közeledő ünnepekre.Ilyenkor minden adventi vasárnapot követően, meghitt hangulatban,mind az öt csoport gyermekeinek részvételével mi is meggyújtjuk a soron következő gyertyát a közös adventi koszorúnkon óvodánk tornatermében.
Mindegyik gyertya meggyújtásakor más-más csoport gondoskodik kis műsorral az ünnepi hangulat megteremtéséről.
Ezen kívül minden csoportszobában külön-külön is készítünk adventi koszorút és meglepetéseket tartogató adventi naptárt is,hogy a Karácsony ünnepének meghitt melegsége oda is betérjen.
A Karácsonyt megelőzve azonban néhány nap múlva ellátogat óvodánkba a Mikulás!
Érkezésére várva már ünnepi díszbe öltözött minden szoba.A díszítésben a gyermekek is nagy örömmel vettek részt és már készülnek a Mikulásnak szánt levelek és ajándék rajzok,hogy azután énekekkel,versekkel fogadva,süteménnyel és teával kínálva vendégül lássuk a messziről érkezett,várva-várt kedves Vendéget.
Az ünnepi készülődés részeként az iskola udvarán megrendezésre kerülő adventi vásáron is válogathatnak majd a gyermekek  finom sütemények és mindenféle ötletes,szép,karácsonyi kézműves portéka között.
Meglepetés bábozás is vár még rájuk,Nyári Bernadett előadásában "A hóember ajándéka"című mese.
Az utolsó gyertya meggyújtásakor pedig elérkezünk ünnepi várakozásunk végéhez és csúcspontjához,az óvodai karácsonyi ünnepségünkhöz,melyet csodásan feldíszített karácsonyfával ünnepelünk,ami alól az ajándékok sem hiányozhatnak.                                                                                                                                                                  
                                                                                                               Révész Adrienne-pillangó csop.





Mentőnap óvodánkban

                                                        MENTŐNAP ÓVODÁNKBAN

 A környezet megismerésére nevelés tevékenységen belül fontos,hogy ne csak beszélgessünk a    gyerekekkel,hanem meg is lássák és tapasztalják a dolgokat,amik őket körülveszik,a tágabb-szűkebb
 környezetükkel folyamatosan ismerkedjenek.Nekünk felnőtteknek feladatunk,hogy ezeket  megláttassuk a kisgyerekekkel.Egyik témánk minden nevelési évben a Közlekedés,ezen belül a megkülönböztetett jelzésű járművek.Az elmúlt években rendőr és tűzoltó napot tartottunk.
Ebben a nevelési évben egy Halacska csoportos szülő jóvoltából gyerekeink közelebbről megismerkedhettek a megkülönböztetett járművek harmadik tagjával a mentőautóval.
A mentőautó vezetője részletesen bemutatta az autó belsejében található felszereléseket.A műszerfal és az orvosi táska a legfontosabb az életmentéshez.A hordágy egy sínen csúszik ki és pillanatok alatt gurítható állapotba tehető.Csodálkozva figyelték,hogy mennyi minden található a mentőautóban.A nagyobb óvodások kérdéseket is tettek fel.A végén volt a legizgalmasabb,amikor mindenki beszállhatott az autóba.Ezektől a járművektől sok kisgyermek megijed.
Reméljük,hogy ez a nap is hozzásegítette a gyermekeket ahhoz,hogy a továbbiakban ne gondolják olyan félelmetesnek a mentőautót sem.Hiszen ha tényleg baj van,akkor a segítségünkre siet.

                                                                                                                                Schilling Bernadette





2015. október 26., hétfő

Novemberi programok

3.Kedd - Fogadó órák
4.Szerda - Nyílt nap a Katica csoportban
5.Csütörtök - Nyílt nap a Halacska csoportban
9.Hétfő - Nyílt nap a Pillangó csoportban
10.Kedd - Nyílt nap a Süni csoportban
11.Szerda - Márton napi lámpás felvonulás (eső esetén 13-án pénteken)
29.Vasárnap - Advent első vasárnapja
30.Hétfő - Első adventi gyertya meggyújtása

A kezdési időpontokról a csoportok faliújságain tájékozódhatnak.



2015. október 7., szerda

Októberi programok

október 8. rendőr nap

október 13-14. fotózás

október 14. papírgyűjtés

október 16. nevelés nélküli munkanap

október 19-22. tökfesztivál

október 20. rendőrnap

október 21. mentősnap

október 23. nemzeti ünnep

október 26-30. iskolai őszi szünet (összevont csoportok)


2015. szeptember 7., hétfő

Megkezdődött  az új tanév...

   Szeptember 1-jén intézményünkben is elkezdődött az új tanév. Az óvoda 5 csoportjában 125 kisgyermek elhelyezését tudjuk biztosítani.
A nyári szünet alatt megtörtént a dolgozók szabadságolása illetve a konyha, kötelező festése, és az ebédlő bútorainak felújítása. Szintén megvalósult az óvoda 2 épületében a kötelező festés és a nagytakarítás, a játékok fertőtlenítése, a textíliák mosása, azaz felkészülés az új tanévre.
A kötelező festési munkálatokon túl, egy szülő segítségével a régi épületben 2 csoportszoba festése és parkettázása is megvalósult, melyért ezúton is köszönetet mondunk.
A fenntartó támogatásával, szeptembertől tovább tudjuk alkalmazni a pszichológust, valamint a sajátos nevelésű igényű gyermekek fejlesztését ellátó gyógypedagógust, melyért szintén nagyon hálásak vagyunk a Polgármester Úrnak és a Képviselő Testületnek. A gyermekek logopédiai ellátása reményeink szerint a Pedagógiai Szakszolgálat által biztosított logopédussal valósul meg.
Szintén fontos megemlítenünk, hogy a zárás alatt kijavításra került a játszóudvar kerítése, mely nagyobb biztonságot ad a gyermekeknek. A karbantartó a töredezett lépcsőket kijavította. A fenti felsorolásból is látszik, hogy igyekeztünk minél jobban felkészülni a gyermekek fogadására, hogy otthonos, derűs környezetben tölthessék napjaikat.
Ez a tanévkezdés sem mentes a személyi változásoktól. Két óvodapedagógus kolléganő anyai örömök miatt nem tud dolgozni, így két helyettesítő óvodapedagógust alkalmazunk. A munkáját intézményünkben befejező élelmezésvezető helyett is új kollégát vettünk fel.
Tanévnyitó nevelési értekezletünkön megbeszéltük a ránk váró feladatokat, eseményeket, programokat. Szeretnénk tovább folytatni az óvoda jól bevált hagyományait pl. tökfesztivál, Márton nap, stb., valamint továbbra is igényt tartunk az Óvodaszék ötleteire, segítségére, melyek az elmúlt években nagy segítséget nyújtottak. Fontosnak tartjuk továbbra is a szülőkkel való eddigi jó kapcsolat folytatását.
A törvényi változásoknak megfelelően, szeptember 1-től elindul a tanfelügyeleti rendszer, mely természetesen a mi munkánkat is ellenőrzi. Így a gyermekekkel való foglalkozás mellett jelentős mértékben megnöveli a pedagógusok adminisztratív munkáját éppúgy, mint a kötelezően kialakítandó önértékelési csoport, s az egyéni és az óvoda önértékelési rendszerének megvalósítása. A következő napokban a csoportokban szülői értekezleteket tartunk, ahol a szülőket tájékoztatjuk a nevelési évvel kapcsolatos tudnivalókról.
A szülőknek kiosztottuk az ingyenes étkezéshez szükséges nyilatkozatokat. Ezek az információk folyamatosan elérhetők az óvoda honlapján is. Az új kiscsoportos gyermekek beszoktatása, befogadása már elkezdődött. A kicsik most ismerkednek az új „ovis” élettel. A kiscsoportos óvónénik, már előzőleg otthon is meglátogatták őket, így kicsit könnyebb lesz remélhetőleg a beilleszkedés.
Nagyon büszkék vagyunk, hogy Pillangó csoportosaink a rendőrségi rajzversenyre beküldött munkájukkal különdíjat nyertek, s az ajándékokat a múlt héten kapták meg.
Szeptember 4-én délután a Vadkacsa Egyesület közreműködésével a MOL munkatársai egy szép fát ültettek óvodásainknak és az udvaron kerti munkával próbálták szépíteni gyermekeink környezetét. Nagycsoportosaink verssel és énekkel köszöntötték a résztvevőket.
 A gyermekek nevében ezúton is szeretnénk megköszönni a mind a Vadkacsa Egyesületnek, mind a MOL munkatársainak segítségét.
MOL vers
Ha énekelünk, lehet az épp dúr vagy moll,
De délután minden gyermek jól durmol.
Ha megnövünk, autót veszünk,
Tankolni a MOL-hoz megyünk.
Nem tévesztjük el az utat,
Ha a szemünk kutat, kutat,
Megkeressük a MOL kutat.

Reméljük, hogy vidám, tartalmas nevelési évünk lesz az idén is.

Horváthné Kócsy Andrea óvodavezető
Margit Zoltánné óvodavezető-helyettes