2015. szeptember 7., hétfő

Megkezdődött  az új tanév...

   Szeptember 1-jén intézményünkben is elkezdődött az új tanév. Az óvoda 5 csoportjában 125 kisgyermek elhelyezését tudjuk biztosítani.
A nyári szünet alatt megtörtént a dolgozók szabadságolása illetve a konyha, kötelező festése, és az ebédlő bútorainak felújítása. Szintén megvalósult az óvoda 2 épületében a kötelező festés és a nagytakarítás, a játékok fertőtlenítése, a textíliák mosása, azaz felkészülés az új tanévre.
A kötelező festési munkálatokon túl, egy szülő segítségével a régi épületben 2 csoportszoba festése és parkettázása is megvalósult, melyért ezúton is köszönetet mondunk.
A fenntartó támogatásával, szeptembertől tovább tudjuk alkalmazni a pszichológust, valamint a sajátos nevelésű igényű gyermekek fejlesztését ellátó gyógypedagógust, melyért szintén nagyon hálásak vagyunk a Polgármester Úrnak és a Képviselő Testületnek. A gyermekek logopédiai ellátása reményeink szerint a Pedagógiai Szakszolgálat által biztosított logopédussal valósul meg.
Szintén fontos megemlítenünk, hogy a zárás alatt kijavításra került a játszóudvar kerítése, mely nagyobb biztonságot ad a gyermekeknek. A karbantartó a töredezett lépcsőket kijavította. A fenti felsorolásból is látszik, hogy igyekeztünk minél jobban felkészülni a gyermekek fogadására, hogy otthonos, derűs környezetben tölthessék napjaikat.
Ez a tanévkezdés sem mentes a személyi változásoktól. Két óvodapedagógus kolléganő anyai örömök miatt nem tud dolgozni, így két helyettesítő óvodapedagógust alkalmazunk. A munkáját intézményünkben befejező élelmezésvezető helyett is új kollégát vettünk fel.
Tanévnyitó nevelési értekezletünkön megbeszéltük a ránk váró feladatokat, eseményeket, programokat. Szeretnénk tovább folytatni az óvoda jól bevált hagyományait pl. tökfesztivál, Márton nap, stb., valamint továbbra is igényt tartunk az Óvodaszék ötleteire, segítségére, melyek az elmúlt években nagy segítséget nyújtottak. Fontosnak tartjuk továbbra is a szülőkkel való eddigi jó kapcsolat folytatását.
A törvényi változásoknak megfelelően, szeptember 1-től elindul a tanfelügyeleti rendszer, mely természetesen a mi munkánkat is ellenőrzi. Így a gyermekekkel való foglalkozás mellett jelentős mértékben megnöveli a pedagógusok adminisztratív munkáját éppúgy, mint a kötelezően kialakítandó önértékelési csoport, s az egyéni és az óvoda önértékelési rendszerének megvalósítása. A következő napokban a csoportokban szülői értekezleteket tartunk, ahol a szülőket tájékoztatjuk a nevelési évvel kapcsolatos tudnivalókról.
A szülőknek kiosztottuk az ingyenes étkezéshez szükséges nyilatkozatokat. Ezek az információk folyamatosan elérhetők az óvoda honlapján is. Az új kiscsoportos gyermekek beszoktatása, befogadása már elkezdődött. A kicsik most ismerkednek az új „ovis” élettel. A kiscsoportos óvónénik, már előzőleg otthon is meglátogatták őket, így kicsit könnyebb lesz remélhetőleg a beilleszkedés.
Nagyon büszkék vagyunk, hogy Pillangó csoportosaink a rendőrségi rajzversenyre beküldött munkájukkal különdíjat nyertek, s az ajándékokat a múlt héten kapták meg.
Szeptember 4-én délután a Vadkacsa Egyesület közreműködésével a MOL munkatársai egy szép fát ültettek óvodásainknak és az udvaron kerti munkával próbálták szépíteni gyermekeink környezetét. Nagycsoportosaink verssel és énekkel köszöntötték a résztvevőket.
 A gyermekek nevében ezúton is szeretnénk megköszönni a mind a Vadkacsa Egyesületnek, mind a MOL munkatársainak segítségét.
MOL vers
Ha énekelünk, lehet az épp dúr vagy moll,
De délután minden gyermek jól durmol.
Ha megnövünk, autót veszünk,
Tankolni a MOL-hoz megyünk.
Nem tévesztjük el az utat,
Ha a szemünk kutat, kutat,
Megkeressük a MOL kutat.

Reméljük, hogy vidám, tartalmas nevelési évünk lesz az idén is.

Horváthné Kócsy Andrea óvodavezető
Margit Zoltánné óvodavezető-helyettes










2015. szeptember 6., vasárnap

Kedves Szülők!

2015.október 14-én(szerdán) PAPÍRGYŰJTÉS lesz az óvodában.
Az összegyűjtött papírokat 8.00-9.00 között lehet leadni az óvoda kapujánál.
A gyűjtésből befolyt összeget ismét az óvoda gyermekeinek javára fordítjuk.

Köszönettel: Az óvoda pedagógusai

2015. szeptember 2., szerda

Kedves Szülők!

2015. szeptember 8-án, kedden, 17 órakor, 

szülői értekezletet tartunk a Pillangó, Halacska, Maci, Katica csoportos szülők részére!

Összevont szülői értekezlet helyszíne: új épület tornaszoba!

                                                           Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

                                                        Óvodapedagógusok

2015. augusztus 26., szerda

Kedves Szülők!


Értesítjük Önöket, hogy 2015.augusztus 31-én, hétfőn nevelés nélküli munkanapot tartunk.

Az óvoda zárva tart!

2015. szeptember 1-én, kedden kezdődik a 2015/2016 nevelési év!
MINDEN kisgyermeket szeretettel várunk!

Megértésüket köszönjük!
                               Tündérkert Óvoda

2015. június 30., kedd

Leányfalu Tündérkert Óvoda
                       
a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján
pályázatot hirdet
Leányfalu Tündérkert Óvoda

óvodapedagógus
munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama:
határozott idejű Előreláthatólag 1 év –ig tartó közalkalmazotti jogviszony
                       
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Pest megye, 2016 Leányfalu, Szent Imre herceg útja 9-13.sz.
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
óvónői feladatok teljes körű ellátása
Illetmény és juttatások:
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.
                       
Pályázati feltételek:
§         Főiskola, óvodapedagógus,
§         óvónő - Legalább 1-3 év szakmai tapasztalat,
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
§         óvodapedagógus - Legalább 3-5 év szakmai tapasztalat,
§         Felhasználói szintű felhasználó szintű,
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
§         végzettséget igazoló dokumentumok, önéletrajz, erkölcsi bizonyítvány,hozzájáruló nyilatkozat hogy a pályázatot az elbírálásban részt vevők megismerhetik, nyilatkozat melyben a pályázó hozzájárul pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez.
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban 2015. szeptember 1. napjától tölthető be.
A pályázat benyújtásának határideje: 2015. augusztus 17.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Horváthné Kócsy Andrea Iringó nyújt, a 06/70-613-9017 -os telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
§         Postai úton, a pályázatnak a Leányfalu Tündérkert Óvoda címére történő megküldésével (2016 Leányfalu, Szent Imre herceg útja 9-13.sz. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: 187/2014-15 , valamint a munkakör megnevezését: óvodapedagógus.
§         Elektronikus úton Horváthné Kócsy Andrea Iringó részére a tunderovikert@gmail.com E-mail címen keresztül
A pályázat elbírálásának határideje: 2015. augusztus 25.
A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

§         honlap - 2015. július 1.
Leányfalu Tündérkert Óvoda
                       
a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján
pályázatot hirdet
Leányfalu Tündérkert Óvoda
főzőkonyha

élelmezésvezető
munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama:
határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony
                       
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Pest megye, 2016 Leányfalu, Szent Imre herceg utja 9-13.sz.
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
Élelmezésvezetői feladatok teljes körű ellátása.
Illetmény és juttatások:
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.
                       
Pályázati feltételek:
§         Középiskola/gimnázium, élelmezésvezető,
§         élelmezésvezető - Legalább 1-3 év szakmai tapasztalat,
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
§         Emelt szintű szakképesítés,
§         élelmezésvezető - Legalább 5 év feletti szakmai tapasztalat,
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
§         végzettséget igazoló dokumentumok, önéletrajz, erkölcsi bizonyítvány, hozzájáruló nyilatkozat, hogy a pályázatot az elbírálásban résztvevők megismerhetik, nyilatkozat, melyben a pályázó hozzájárul pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban 2015. szeptember 1. napjától tölthető be.
A pályázat benyújtásának határideje: 2015. augusztus 17.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Debreczeni Jenőné nyújt, a 06/70-632-3362 -os telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
§         Postai úton, a pályázatnak a Leányfalu Tündérkert Óvoda címére történő megküldésével (2016 Leányfalu, Szent Imre herceg útja 9-13.sz. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: 186/2014-15 , valamint a munkakör megnevezését: élelmezésvezető.
§         Elektronikus úton Horváthné Kócsy Andrea Iringó részére a tunderovikert@gmail.com E-mail címen keresztül
A pályázat elbírálásának határideje: 2015. augusztus 25.
A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

§         honlap - 2015. július 1.

2015. május 31., vasárnap


Május utolsó hetében az óvoda csoportjaiban sikeres évzárókat tartottunk. 
A gyermekek szorgalmasan készültek arra, hogy bemutathassák szüleiknek mi-mindent tanultak év közben. A mesékből, versekből, mondókákból, dalokból, táncokból összeállított vidám műsorok nagy sikert arattak a szülők körében. 

Május 29-én, pénteken, a gyermeknapon már az önfeledt szórakozásé volt a főszerep. 
Az idei évben, az óvodaszékkel egyeztetve, szülők nélkül tartottuk a gyermeknapot. 
Először Nyári Detti interaktív bábjátéka szórakoztatta a gyermekeket. 




Ezután az óvónénik különböző ügyességi játékokat, „próbákat” tartottak a gyermekeknek. Minden elvégzett feladat után színes pontot kapott a kisgyermek a kezére. A legügyesebbek minden feladatot teljesítettek. 
Voltak könnyebb, nehezebb feladatok, így mindenki kedvére válogathatott a tevékenységek között. 
Az év közbeni jótékonysági vásárokból kapott támogatás egy részéből jégkrémet, üdítőt vásároltunk erre az alkalomra, s új homokozó játékokat is beszereztünk.

A dunabogdányi Heim pékség tulajdonosa finom pogácsával, édes aprósüteménnyel támogatta a gyermeknapot, melyet ezúton is nagyon szépen KÖSZÖNÜNK a gyermekek nevében.


A nap végére a DM pályázaton nyert kifestőt, lufit és édességet kaptak a gyermekek. Vidám, szórakoztató gyermeknapunk volt az idén is!

Az óvoda nevelőtestülete